Réges-régen megszületvén, E társulat tagja lévén, Megírtam bánatom, amit én érzek, Mi mindent tapasztaltam, mióta élek. Nem hagyott el engem még ez a gondolat, Nem is tudom, kinek jelentek fontosat. Kit érdekel a társulatból életem, Akiben megbízok, s nem fog el félelem. A színfalak mögött nincsen ember sok, Viszont bennük én nagyon is megbízok, Tudom, őket is nyomják a gondok, Mindenki életében vannak fekete foltok. S én tudom, ezért hálás vagyok nektek érte, Jut idő gondjaitok közt az enyémre. Nem is olyan egyszerű ez, mint azt hiszed, Gondok közt barátot találni, már félsziget. Nem leszel egyedül sziget, lesz valakid, Ami összeköt a földdel, találsz valamit. Bízol benne, a barátság örökké tart, Nem törheti darabokra semmilyen kard. Én találtam tehát a színfalak mögött Barátokat, akik ott vannak a nagyok között. Ébredezik a remény, van még talán fény, Kiút a szürkeségből, a kín véget ér. Gyakran próbálnak támogatni engem, Én igyekszem ezt viszonozni mindenben. Új gondolatok csillantak meg alant, Élvezd, míg lehet, az élet egy nagy kaland. Talán végre én is látszom majd a fényben, Észrevesz a rendszer, tudja létezésem. Csak megváltoznom kellene, jobb is lenne, Kicsit más önmagamat tudni benne. Összegezve mindent, és ezt átgondolva, Az egész életet, múltat megfontolva, Jövőmet, majdan múltamat jobbá teszem, Örömteli életet Neked és Nekem!
Győr, 2016. február 1-4.